Liberálisok esete a valósággal

2014. július 21. 16:15

Ha nem lehet arról beszélni, hogy a bűnelkövetések száma arányaiban magasabb a cigány származásúak között, mert ez úgymond rasszizmus, akkor gyakorlatilag a konkrét történeti valóság egy dogma csapdájába esett.

2014. július 21. 16:15
reposzt

A liberális gondolat ott megy félre véleményem szerint, hogy miközben okkal állítja, hogy fajiság és kultúra között nincs automatikus kapcsolat, s ennek alapján megteremti az elvont, eszmei embert, nem hajlandó tudomásul venni a történetiség, a kulturális beágyazottság, a közösségi-érzelmi meghatározottság, s az ezekből fakadó közösségi sajátszerűségek alapvető szempontjait a konkrét emberi valóság értelmezésében. Ez a logika viszont azzal jár, hogy az elvont ember ideája felől nézve minden sajátszerűség hozzárendelése valamely csoporthoz a rasszizmus színében tűnik fel, holott nem feltétlenül az. Ez a körülmény megbéníthatja a valóságról való beszédet.

Ha tehát vannak sajátszerűségek, s ezek valamilyen verbális összefüggésbe kerülnek egy-egy csoporttal, akkor abból még nem feltétlenül következik, hogy rasszista valóságmagyarázattal van dolgunk. Ha azt mondjuk például, hogy a kínaiak szeretik a kutyahúst, ezzel nem feltétlenül azt állítjuk, hogy ők, mármint a kínaiak azért szeretik a kutyahúst, mert kínaiak. A kínaiak nem faji alapon szeretik a kutyahúst. Én meg nem azért nem szeretem, mert magyar vagyok, jelentsen ez bármit is. Ennek ugyanis, mint mindenféle kulturális beállítódásnak semmi köze faji-vérségi vonatkozásokhoz. Annál inkább a fentebb említett kulturális-történeti síkhoz. Az a probléma tehát, hogy az emberi valóság értelmezésének két aspektusa keveredik itt ellenőrizetlenül, s a liberális feltételezés az, hogy a történeti-kulturális, stb. sajátszerűségek néven nevezése megsemmisíti az emberi nem egységének és egyneműségének egyébként igaz gondolatát.

Ha viszont nem lehet arról beszélni, hogy, mondjuk, a bűnelkövetések száma arányaiban magasabb a cigány származásúak között, mert ez úgymond rasszizmus, akkor gyakorlatilag a konkrét történeti valóság egy dogma csapdájába esett. Így születnek a tiltott szavak. Holott meggyőződésem, mint ahogyan fent írtam, szó nincs itt arról, hogy a mai általános gondolkodás, világnézeti beállítódástól függetlenül, egy ilyen kijelentést, mármint, hogy a cigányok között magasabb a bűnelkövetések száma, rasszista alapon értelmezne. Mintha bizony a faji-vérségi háttér bárkit is determinálna bármire is. Ez ma már elgondolhatatlan. Egy ilyen kijelentés nem magyarázó, hanem leíró jellegű, de valamely rejtélyes oknál fogva, a rasszizmus ellen küzdők ragaszkodnak ahhoz, hogy ez bizony egy magyarázó jellegű, rasszista állítás.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 122 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
egyetmondok
2014. július 22. 08:29
Miután,ha lassan is,de kialakul a közmegegyezés arról, hogy van cigánybűnözés,szépen el is érkezünk a "valóság helyes felismerésében" ahhoz,hogy a törvényhozás neki kell álljon az ennek a "valóságnak" megfelelő, elsősorban büntetőjogi,büntető eljárásjogi (és még talán egyéb) jogi normaalkotásnak. Köntös úrnak milyen ötletei lennének erre ? Nem lesz ugyanis megkerülhető,hogy arról is megnyilvánuljon,ellenkező esetben a mainál is szánalmasabb állapotba kerülünk mindannyian: van cigánybűnözés,de ehhez miféle törvények "illenek", annak érdekében, azt alérendő,hogy ne legyen ?
hátakkor
2014. július 21. 21:36
Van egy szem megélhetési "liberàlis"
Nemzeti Mutyikos
2014. július 21. 21:14
vajon mit szolnanak ezek a konzerv f@szok, ha a valosag masik oldalat is ekkora vehemenciaval kozolnek? azaz lehet hogy darabra tobb cigany bunozott, de az elkovetesi ertekre pedig az "arja" magyarok (inkl. fidesz maffia) a legnagyobb bunozok? lenne itt mocskos hazaarulozastol, komcsizastol, zsidozastol kezdve minden...
Box Hill
2014. július 21. 19:53
Kedves szerzőnk! Már az amerikai konzervatív publicista, Ann Coulter is megmondta: egy liberális a kettős mérce alkalmazásáról ismerszik fel. Tehát a valóságismeretükkel nincs baj. Kényszeresen fordítják a visszájára, ha számukra szükséges.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!